Keresés ebben a blogban

2014. december 12., péntek

Narancsos-csoki ajakápoló karácsonyra






Ez most nem étel, bár attól sem lenne bajunk, ha megennénk. Karácsonyra nagyüzemi gyártásba kezdtem ezekből az apróságokból, mert annyira jó, és szinte fillérekből előállítható. A hozzávalókat megvásárolhatjuk bioboltban, vagy megrendelhetjük webáruházban is, 2-3 nap alatt kiszállítják.
Az alábbi mennyiségből én éppen négy ajakápoló tokot tudtam megtölteni. Az elkészítés csak néhány percet vesz igénybe, és a végeredmény egy narancsos csoki illatú csoda, ami messze sokkal jobb, mint a  kereskedelemben kapható ajakápolók.

Hozzávalók:
2 ek olívaolaj (az egyik kanál olívaolajat lecserélhetjük aloe vera olaj, makadámdió olaj, és körömvirág olaj kombinációjára is, de tehetünk bele kevés glicerint is.)
1 ek kakaóvaj
1 csapott ek méhviasz
néhány csepp narancs aroma
4 db ajakápoló tok

A hozzávalókat egy edényben gőz felett összemelegítjük, majd amikor teljesen egyneművé vált, az ajakápoló tokokba öntjük. Nagyon hamar megdermed, gyorsan kell vele dolgozni. Ha mégsem sikerülne, elsőre beönteni a tokokba, csak tegyük vissza a gőz fölé, amíg újra folyékonnyá válik.




2014. október 20., hétfő

Nyúlcomb mustáros-hagymás pácban






Vettem egy egész nyulat. A gerinc melletti szűz részt serpenyőben megsütöttem, és tortillában lelte végzetét. A csontos részekből nagyon finom leves készült, míg a combok... A combokról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. 4 napig pácolódtak, majd alacsony hőmérsékleten sültek, míg puhán és porhanyósan omlottak szét a szánkban...


 Hozzávalók:
4 db nyúlcomb
1 nagy fej hagyma
fél fej fokhagyma
2-3 babérlevél
fél kk kakukkfű
fél kk fektebors
mustár
kb 0,5 l olaj (annyi, hogy a húst teljesen ellepje)


A combokat alaposan bekentem mustárral, és egy tálba tettem. Ráhalmoztam a karikára vágott hagymát, fokhagymát. Az olajban elkevertem a fűszereket, és ráöntöttem a combokra. Négy nap után kivettem a hűtőből, a húsokat alaposan megtöröltem, megsóztam, és kevés olajon mindkét oldalon 1-1 percig pirítottam. A combokat ezután tepsibe tettem, felöntöttem a pácolaj felével, és lefedve 130 fokon sütöttem, amíg a hús már majdnem leomlott a csontról. Akkor levettem a fóliát,  feljebb vettem a hőmérsékletet, és még picit pirítottam a combokon. Az elkészült húsról papír törlővel leitattam a felesleges olajat, és pirított hagymakockákkal megszórt salátával tálaltam. (Férj kapott mellé némi pecsenyeolajban sült krumplit is.)




2014. május 18., vasárnap

Darabos eperlekvár gyümölcscukorral






Itt az eperszezon, és elkészült az első adag eperlekvár. Most egy kicsit másképp csináltam, mint szoktam, és ez lett életem legfinomabb eperlekvárja. Koncentrált eperíz, ami csak pont annyira édes, amennyire kell.
A finomsághoz persze hozzájárult az is, hogy gyönyörű, tökéletesen hibátlan és nagyon jó ízű epret sikerült vásárolnunk a piacon. Egyenlőre 5 kg-ot tettem el, de jövő héten jön az újabb adag.

A befőttes üvegeket nem szoktam kifőzni. Alaposan elmosogatom, majd 1-2 ujjnyi vizet teszek az üvegekbe, és hármasával-négyesével 5 percre a mikróba teszem. Nem használok befőzőfóliát, sem szalicilt, és nem dunsztolom a lekvárokat. Évek óta így csinálom, de még soha egyetlen lekvárom sem romlott meg.

Hozzávalók:
5 kg eper
80 dkg gyümölcscukor
3 db citrompótló (vagy egy késhegynyi citromsav)
2 cs 3:1 dzsemfix

Az eperről eltávolítottam a szárát, és alaposan megmostam. Viszonylag nagy szemek voltak, ezért négyfelé vágtam, és ráöntöttem a cukrot. Egy napig állni hagytam, majd leöntöttem a levét. (A léből szörp készült) Az eperhez kevertem a dzsemfixet, az összetört citrompótlót, és feltettem főni. Amikor felforrt, még kb 3-4 percig főztem. Megtöltöttem a befőttes üvegeket, rácsavartam a tetejét, és fejre állítottam. 5 perc után vissza lehet fordítani, de én így szoktam kihűteni, utána mehet a helyére.






2014. április 11., péntek

Kókusz kocka sütés nélkül -gluténmentes!






A receptet a Nosaltyn találtam, de egy csöppet módosítottam rajta. Egyrészt gluténmentesítettem, másrészt sokkal több kókuszt tettem bele, mert mi már csak így szeretjük. Töményen kókuszosan. :) Remek vendégváró, pillanatok alatt elkészül, és nagyon finom.
Ha cukormentes csokit használunk, akkor cukorbetegek is fogyaszthatják.

Hozzávalók:
20 dkg kókuszreszelék
10 dkg vaj
10 dkg xilitol (vagy cukor)
3 dl tej
4 ek rizsliszt
20 dkg csokoládé (nálam fele tej fele ét)
2 ek tejszín

A tejet a cukorral, vajjal felfőzzük, beletesszük a rizslisztet, és besűrítjük. Lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a kókuszreszeléket. A masszát egy kisebb edénybe nyomkodjuk. (Az enyém 17x22 cm-es.)
A csokit gőz felett felolvasztjuk 2 ek tejszínnel, és elsimítjuk a massza tetején. Hűtőbe tesszük, amíg megdermed.


2014. február 16., vasárnap

Milka Tender, avagy a mini piskótatekercsek




Múltkoriban egy Milka Tendert majszolgatva arra gondoltam, hogy kéne valami ilyesmit csinálni. A gondolatot tett követte, és megalkottam a saját mini piskótatekercseimet. Nem egy nagy kaland, és klasszisokkal finomabb az igazi Milka Tendernél...

Hozzávalók: (nyolc kis tekercshez)
Piskóta:
4 tojás
10 dkg cukor
1 púpozott evőkanál liszt
2 púpozott evőkanál kakaó
csipet só
Krém:
250 g mascarpone
5-6 evőkanál meggydzsem
200 g (Milka) tejcsoki  a tetejére

Első lépésben egy nagy gáztepsit kibéleltem sütőpapírral. (legközelebb szilikonos papírt fogok használni, vagy a sütőpapírt is vajazom-lisztezem, mert egy picit ragadt a tészta)
Még egy gáztepsinyi sütőpapírt letéptem, nyolc részre vágtam, majd félretettem.
A tojásokat kettéválasztottam. A fehérjét felvertem egy csipet sóval. A sárgáját fehéredésig vertem a cukorral, hozzákevertem a lisztet és a kakaót, majd óvatosan hozzáforgattam a fehérjét is. Egy habkártya segítségével egyenletesen elsimítottam a tepsiben a tésztát, és 180 fokra előmelegített sütőben megsütöttem. (10-15 perc) A megsült lapot ollóval a sütőpapírral együtt hosszába kettévágtam, majd a két hosszú csíkot egyenként még négy felé. Az így kapott kis csíkokról óvatosan lehúztam a sütőpapírt, majd az előkészített tiszta sütőpapírdarabokra helyezve egyenként feltekertem. Amíg a kis tekercsek pihentek, a mascarponét kikevertem a meggydzsemmel. A kis lapokat megkentem a krémmel, majd újra feltekertem.
A csokit gőz felett megolvasztottam, és bevontam vele a tekercseket.

2014. február 13., csütörtök

Csokoládé lasagna







Egyszerű, nagyszerű és pillanatok alatt elkészül. Tökéletes desszert egy vasárnapi ebéd után, vagy vendégek fogadására.
A facebookon osztotta meg egy ismerősöm a képet, és rögtön tudtam, hogy ezt ki kell próbálnom.
Az eredeti amerikai recept egyfajta növényi tejszínhabot ír, de én sima habtejszínt használtam, mert irtózom a hulala szerű műförmedvényektől. Két hete készítettem először, és férjnek annyira ízlett, hogy az elmúlt hétvégén ismételni kellett. Tömény kalóriabomba, ezért én csak óvatosan kóstolgatom. 4-5 fős család esetén valószínűleg az asztalra kerülést követően néhány percen belül csak egy tisztára nyalt tányér marad.
Első alkalommal orero keksszel készült, most duplajó kakaós győri édessel. Igazából mindkét változat nagyon finom. A győri édes így utólag elbírt volna néhány csepp kávét is, de anélkül is tökéletes.

Hozzávalók:
250 g orero keksz (vagy győri édes duplajó kakaós)
6-7 evőkanál olvasztott vaj
250 g mascarpone
500 ml habtejszín
3 evőkanál porcukor
2 csomag Aranka csokoládés krémpor (vagy 1 csomag Gála pudingpor)
6 dl tej (Gála esetében 5 dl)
1 teáskanál vanília esszencia
1 csomag habfixáló
1 csomag zselatinfix
150 g tejcsokoládé a tetejére (csokilencse is lehet, már akinek sikerül hozzájutnia. Én nem voltam ilyen szerencsés.)

A kekszet aprítógépben ledaráljuk, összekeverjük az olvasztott vajjal, és egyenletesen belenyomkodjuk a tál aljába. 3 dl tejszínt felverünk egy csomag zselatinfixel és 2 púpos evőkanál porcukorral. Hozzákeverjük a mascarponét, a vaníliát, és elsimítjuk a kekszes réteg tetején. Hűtőbe tesszük, amíg a pudingot csomagoláson található utasítás szerint elkészítjük. A pudingot elsimítjuk a mascarponés réteg tetején, és visszatesszük a hűtőbe. Amikor a puding kicsit megszilárdult, a maradék 2 dl tejszínt felverjük a habfixálóval és egy evőkanál porcukorral, majd eloszlatjuk a puding tetején. A csokoládét lereszeljük, vagy késsel felaprítjuk, és rászórjuk a desszert tetejére. Néhány órára hűtőbe tesszük.

2014. január 12., vasárnap

Étcsokoládé házilag




Nagyon-nagyon régen jártam erre, és sajnos nem is tudom megígérni, hogy a jövőben rendszeresen jelentkezem. A hosszú hallgatásnak két oka is van. Az egyik az augusztusi isiász, amivel másfél hónapot feküdtem, és sajnos még most sincsenek fájdalommentes napjaim. Ezért amennyire csak lehet, kímélem magamat.
A másik ok, (és ez a nyomósabb), hogy tavasz óta egy fantasztikus munkahelyen dolgozok, ahol ellátnak minden földi jóval. Szeptember óta az öcsém is ott szakácskodik, így finom ételeket hordok haza minden nap.Sokszor még hétvégére is jut belőlük, emiatt elég ritkán főzök, és nincs mit posztolnom. Ha nagyritkán főzök is, akkor sem érzem már azt a mindent elsöprő vágyat, hogy az ételeket lefotózzam, és megosszam. Talán ez azért változni fog, ha a derekam jobban lesz.
Ami miatt mégis úgy döntöttem, hogy megtöröm a hallgatást, az, hogy az elmúlt időkben egyre többen jelezték, hogy hiányoznak nekik az újabb posztjaim. Ez bevallom, jól esett. Miattuk erőt veszek magamon, és ha posztolásra érdemes étek kerül ki a konyhámból, azt megosztom a nagyérdeművel.

Most egy egyszerű csokoládét készítettem, aminek az eredetijét Pocak Pannánál láttam. Étcsoki kedvelőknek igazi csemege, a tejcsoki szerelmesei némi tejporral kiválthatják a kakaó egy részét. (a paleo diétázók kókusztejporral)
Nálam így készült:

50 g kakaó
50 g kókuszzsír
50 g virágméz
1 kk vaníliaesszencia
kb. 50 g vegyes aszalt gyümölcs (szilva, sárgabarack, mazsola)

A kókuszzsírt felolvasztottam, hozzáadtam a vaníliát, a kakaót és a mézet. Habverővel simára kevertem, majd belekevertem az apróra vágott aszalt gyümölcsöket is. Egy darab sütőpapírra tettem a masszát, és egy habkártya segítségével elsimítottam, és igyekeztem téglalap alakúra igazgatni. A sütőpapírral becsomagoltam, majd a hűtőbe tettem, hogy megdermedjen. Ha a lakásban több van 23 foknál, akkor érdemes a csokit hűtőben tartani, mert a kókuszzsír 24 foktól folyékonnyá válik.